HANG CASTING

Vers casting

Vershez keres előadót a megrendelő.

Terka néni balladája

 

Terka néni búsan hajtotta le fejét,
Apró lépteivel követte a férjét.
Elől ment a pap két fekete lóval,
Mögötte a kocsi tölgyfa koporsóval.

Szegény Józsi – sóhajtott az asszony -,
Huszonöt év után itt kellett, hogy hagyjon!
Nem akart Ő soha panaszkodni róla,
Úgysem volt már senki, aki meghallgatta volna.

Férjurát a faluban sokan nem szerették,
De azt, hogy iszogat, gyakran emlegették.
A kocsmába betérve sosem ivott vizet,
Pálinkát kért gyakran s ha vidám is volt, tízet.

Jóskának azonban ritkán volt jó kedve.
Állandóan morgott, mint egy öreg medve.
Ilyenkor többet ivott az elé tett italból
S úgy húzták Őt néha haza az ivóból.

Terka néni és az öreg sokszor veszekedtek,
Bizony megtörtént, hogy összeverekedtek.
Józsi ordított, míg Terka visított
S másnap az asszonyon egy tenyérnyom virított.

Így éldegéltek egymás mellett ketten.
Néha vitatkozva, néha pedig csendben.
Ilyen volt életük harmóniája,
Mígnem Jóskát, elvitte a mája.

Terka néni ránézett a frissen takart sírra,
Szája mozgott, mintha imádkozna.
De az ajkát elhagyták e szavak:
Jó helyen vagy ott és jobb, ha ott is maradsz!

Bár már most örült a közelgő békének,
Még megadta urának a végtisztességet.
Elővette zsebéből férje lapos üvegét
S pálinkával öntözte meg annak nyughelyét.

Telt múlt az idő, Terka tette dolgát.
Lassan elfeledte minden búját, gondját.
Józsi sírjához is minden héten kijárt
S a virág mellé tett egy kis pohár pálinkát.



Így telt az idő jó néhány esztendőt,
Terka sem látta még a közelgő jövendőt.
Egy nap a faluba új férfi érkezett
S az özvegynek kezdte el csapni a szelet.

Az asszonynak tetszett a jóképű ember,
Illett is hozzá, mint lóhoz a kengyel.
Először csak titkon, a sötétben jártak,
Később már együtt, egy ágyban háltak.

Gézának hívták az újdonsült lovagot,
Nagyokat mondott és kicsiket hazudott.
Elmesélte büszkén, karjába hány nő hullt
S hogy messze áll tőle a kocsmai söntéspult.

Pár hónap múlva, Géza egyszer csak azt mondta:
Terkám édes, rég jártunk templomban.
Elmehetnénk, kérhetnénk Istentől kegyelmünk
S a falu előtt köthetnénk össze életünk.

Terka ekkor csendben felkerekedett,
Színültig töltötte a lapos üveget.
Józsihoz ment ki a temetőbe,
Hogy régi férje véleményét kérje.

Miközben a sírt az itallal locsolta,
Alig hallhatóan csak azt mormolta:
Segíts nekem, hogy most mi legyen?
Ha hallgatsz, azt áldásodnak veszem!

A nap végén amikor a pálinka elfogyott
S a horizonton már a nap is lenyugodott,
A sírból egyetlen válasz sem érkezett,
Terka boldogságban úszva haza sietett.

Két héttel később lakodalmat ültek,
A falutól kaptak mindenféle sültet.
Ital is lett bőven hordóban, pohárban,
Nem szenvedtek hiányt a pálinkában.

A zenészek a muzsikát éjfélig húzták.
A táncot is ropták, ahogy csak tudták.
Terka körülnézett, amíg szólt a zene
S egy furcsa dolgon akadt meg a szeme.

Géza, aki úgy volt, hogy eleddig nem ivott,
Az asztal alatt ült és bambán vigyorgott.
Áldomást ivott, mindenkivel tízet
S úgy itta a szeszt, mint a jéghideg vizet.



A lagzinak vége lett, elűlt a lárma,
Hárman vitték Gézát a hitvesi ágyba.
Terka sóhajtott és csendben imádkozott:
Édes Istenem! Legalább nem ordítozott.

Másnap aztán új világ kezdődött.
Géza felkelt és délig csak ejtőzött.
Az asztalra csapott ebédet kívánva,
Utána fütyülve ment a kocsmába.

Eljött a tél, a férfi meghízott.
Minden nap berúgott, sohasem dolgozott.
Míg két ital közt mindent megevett,
Az asszonynak néha pár pofont lekevert.

Így ment ez még tovább négy vagy öt évet,
Terka visszasírta az eltemetett férjet.
Akivel, bár időnként túl sokat vitázott,
Nem verte Őt agyon, arra vigyázott.

Egy viharos, esős délután,
Pár pofon és néhány rúgás után,
Az asszony kiment a temetőbe,
Hogy bánatában magát megölje.

Vitte magával a pálinkás üveget
És karjára tekert egy jó erős kötelet.
A fejfához térdelve – csak megszokásból –
Egyet löttyintett a sírra a flaskából.

Aztán Ő is ivott egy korty pálinkát
S elsírta Józsinak bűnös szándékát.
Tanácsot kért, hogy még mit tehet,
Mert az élete így tovább sehogyan sem mehet.

Ült a síron és csak panaszkodott,
Közben az ital is gyorsan fogyatkozott.
S amint az utolsó cseppeket lenyelte,
Józsi szavait is rögtön megértette.

Csillogó szeme reménnyel volt teli,
De a mosolyában nem volt semmi sem emberi.
Vörös lázpír borította be arcát,
Eldöntötte, megvívja legfontosabb harcát!

Néhány héttel később, az idő elérkezett.
Terka kiment az erdőbe és gombát szedett.
Válogatott, nagyokat keresett,
Amolyan piros kalapos, fehéren pettyeset.



Otthon kitett egy üvegbe pálinkát,
Mellé tálalva az ínycsiklandó gombát.
Összeszedve minden önuralmát,
Várta a kocsmából hazatérő Gézát.

Nem sokáig kellett azonban várnia,
Az ura az ajtót egy rúgással nyitotta.
Épp csak elengedte az ajtófélfát,
Máris szájon csapta üdvözlésűl Terkát.

Vérben forgó szemmel ült az asztalhoz,
Felváltva nyúlt ételhez, italhoz.
S míg őkelme tömte magába a falatot,
Az asszony a sarokban csendesen kacagott.

Az ebéd végén Géza, kereste a nejét.
Fájt a gyomra, nem találta helyét.
Beleivott egyet még a pálinkába
S mozdulatlan dőlt be a hitvesi ágyba.

Terka várt még néhány röpke órát,
Hogy veszély nélkül végezhesse, eltervezett dolgát.
Előhozta a fészerből a nagyobbik talicskát,
Ebbe fordította halottnak vélt urát.

Korom sötét lett, leszállt az este.
A taligán hevert Géza pohos teste.
S hogy él-e, megnézni nem nagyon merte,
De azért egy tepsivel még kétszer fejbe verte.

Zúgott a szél, a vihar hozta,
Kendőtlen fejét összeborzolta.
Villámok cikázva csaptak az esőbe,
Míg Terka, Gézát tolta a sírkertbe.

Fáradtan érkezett, látszott is szegényen,
Nekiállt gyorsan, ásott is serényen.
Jóska sírját félig már kiásta
S várta, mikor csap le rá Istennek átka.

Mikor a gödröt teljesen kiásta,
A sáros ásót a halomba vágta.
Köpött egyet és Gézát a sírba húzta,
Még a taligát is utána dobta.

Ahogy Géza a gödör alján koppant,
Még egyszer utoljára halkan felhorkant.
De Terka már nem hallotta ezt a kis hangot,
Elnyomták azt az éjféli harangok.



Éjfél elmúlt, mire a gödröt betemette
És a sírt körben elrendezte.
Kimerülten sóhajtott egy nagyot:
Szegény Géza! Hát Ő is itt hagyott!

Boldogan hazament, élte az életét.
Ha Géza felől kérdezték, csak csóválta a fejét.
Elment messzire, hogy mást szeressen,
Azt üzente vissza, soha ne keressem.

Sokan látták az asszonyt a temetőbe menni
És Józsi sírjához csendben lepihenni.
Nem zavarták Őt illő tiszteletből,
Míg a sírt locsolta a pálinkás üvegből.

Gézát a faluban lassan elfeledték.
Elköltözött – mondták – és többet nem keresték.
Azt mesélték, Terka kemény asszonnyá vált.
Két férjet temetett el, bár egyik csak szundikált.

A ballada született idén májusban
S említenem kell valamit az epilógusban.
Terka nénit, elvitte az idők folyama,
De a sírban ott fekszik még mind a két ura.

Amikor a szél cibálja a temető fáját,
És a sötét elhozza jótékony homályát,
Két árny ül a síron, szomorúan várva Terkát
S vele az üvegben hozott pálinkáját.

A feltételek, árajánlat és részletek megbeszéléséhez légyszi küldd a demód erre a címre:

bzk.peter(kukac)gmail.com

A demód beküldésével hozzájárulsz ahhoz, hogy a demód, az adataid a címzett kezelje. Bla bla bla.

Beküldési határidő 2021.06.11 Péntek